Superwoman – női stabilitás program

Érezted már magadat

superwomannek?

Bevallom, én sokáig csak kényszerként éltem meg, hogy superwoman-ként kell menedzselnem a 3 gyerekemet, a munkámat, a háztartást és az egész ezzel járó logisztikát, ráadásul úgy, hogy mindeközben én sem égek ki, azaz tip-top, mosolygós, sportos, energikus nő maradok.

Vajon sikerült?

Nem, nem sikerült.

 Minél inkább igyekeztem,

annál távolabbinak tűnt a cél és belefáradtam a tökéletességre törekvésbe.

Miért?

Mert ez egy lehetetlen küldetés!

Ilyen szuper nők nincsenek, aki mást mond, az a világnak és önmagának is hazudik.  

Aztán történt valami.

Nem tudom egyetlen időponthoz kötni, fokozatosan álltam át egy olyan gondolkodásra, amiben helye van annak, hogy megbecsüljem magamat és értékeljem azt, amit nap mint nap teszek. Rájöttem, hogy az évek alatt valóban superwomanné edződtem, hiszen a rengeteg feladattal való megküzdés során megtaláltam a saját legjobb módszereimet, amiket időről időre finomítok, és ami a legfontosabb:

Helyet biztosítottam magamnak is ebben az egész történetben!

Továbbmegyek!

Te is superwoman vagy,

mert hiszem azt, hogy a nők világokat megrengető szupererővel rendelkeznek!

Miért nem érzed magad mégis szuper nőnek?

Mert önmagadat legtöbbször a prioritási lista végére sorolod, így a szupererődből kap a család, a szülői közösség, a munkahely, a vállalkozás…

de nem biztos, hogy önmagadra is fordítasz belőle. 

Ha te is elmondhatod magadról, hogy

Akkor a legjobb helyen vagy!

Dr. Sápi Szilvia, a program megalkotója

Sápi Szilvia vagyok, coach, vállalkozó és három gyermekes anya. Coachként szívügyem a nők támogatása, ennek megfelelően a prémium programmal az a célom, hogy segítsem a nőket a különböző életterületeik stabil és kiegyensúlyozott működtetésében, szupererejük megtalálásában. Üzleti területen kiemelt témám a női vezetők és vállalkozók segítése, kiterjedt ismeretekkel rendelkezem a téma szakirodalmát illetően, felsőfokú coachképzésben a szakdolgozatomat is ennek a kérdésnek a kutatásából írtam.

Rendelkezem azzal az eszköztárral, amivel támogatni tudlak egy olyan gondolkodásmód kialakításában, ahol önmagad szeretetével és megbecsülésével alakíthatod ki életed új keretrendszerét.

Miről is lenne szó?

Egy olyan komplex programról, ami rólad szól.

Nem csupán egy életterületeddel foglalkozik, hanem azt a sokszínű, álmokkal és célokkal teli nőt, aki vagy a legkritikusabb fókuszterületeken erősíti meg:

fejlesztjük az önbizalmadat, ami alapot jelent a kiteljesedéshez, külön szakaszban foglalkozunk a karriereddel és egy másik blokkban a harmonikus családi életed kialakítására fókuszálunk.

Így kellő muníciót és megerősítést kapsz ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan működtesd az egyéb életterületeidet is.

Miért a coaching?

Többféle fejlesztő módszertan létezik. A női stabilitás témájában azért tartom kiemelkedőnek a coaching adta lehetőségeket, mert 

A megdolgozott önismereti út miatt tartós attitűdváltozást tud létrehozni, szemben egy olvasmány vagy előadásélmény okozta lelkesedésből fakadó próbálkozással. Ez utóbbiak is szuper eszközök, hogy elindítsanak az úton, de vannak, akik számára nem elegendőek ahhoz, hogy rajta is maradjanak a változás ösvényén.

Az általad megvalósítható alternatívák felfedezése során élesben kipróbálható, gyakorlatba ültethető megoldási lehetőségek bukkannak felszínre, melyeknél megnő a siker esélye. Ezek alapján el tudod dönteni, hogy mi az a módszer, megoldás, ami a te személyiségedhez, a te életedbe illeszkedik.

Coachként empátiával, a fejlődéshez fenntartott biztonságos térrel, a motiváció és a haladás támogatásával tudlak segíteni, nem leszel egyedül a felfedezőúton. Őszinte szembesítéssel, új nézőpontok és távlatok megmutatásával és sok-sok kérdéssel dolgozom, de szabadon dönthetsz mindennel kapcsolatban, ami a coaching során történik.
Itt biztosan nem kapsz kéretlen tanácsot, másnál már jól bevált, de sok esetben csak frusztrációt okozó esettanulmányt. Egy baráti beszélgetésben még a legjobb szándékkal is a barát szemüvegén, világlátásán, megélésein, rosszabb esetben önigazolásán, projekcióin keresztülszűrt véleményeket hallasz, míg nálam ez nem fordulhat elő.

Miért a komplex program?

Ismerlek, hiszen ebben hasonlóak vagyunk. Sajnálod magadra a drága időt, hiszen annyi mindent tudnál ezalatt csinálni. Éppen ezért egy olyan programot alkottam meg, ahol

három coaching folyamat eredményét érheted el 18 alkalom helyett 11 alkalom során.

Így időt, energiát és pénzt takarítasz meg. Mindhárom erőforrás véges, ezért elengedhetetlen, hogy jól gazdálkodjunk vele. 

Azt tapasztaltam, hogy bár egy 5-6 alkalmas coaching folyamatban egy témára tudunk koncentrálni, mindig felmerülnek az egyéb életterületek, amiket rendbe lehetne tenni. Az önmagaddal való foglalkozás során elindulnak olyan folyamatok, amik multiplikátor jelleggel tudnak hatni a többi életterületre is, de sokszor ezekben a további témákban segítség nélkül önállóan már nem történik előrelépés. Én nem szeretnélek magadra hagyni, úgy gondolom, hogy ezért érdemes kihasználni és egymásra fűzni a témákat. Így egy olyan komplex program jön létre, ami valódi stabilitást nyújt.

Lehet, hogy már hallottál az élet kereke eszközről, amiben a különböző életterületek értékelése után választhatod ki, miben szeretnél fejlődni. Képzeld el, hogy mi lenne, ha nem csupán egy, hanem három életterületedet tudnád egymás után fejleszteni. Mekkora kiegyensúlyozottságot és szupererőt biztosítana az számodra? Ha kíváncsi vagy rá, csak kattints az alábbi gombra és küldöm neked az erre vonatkozó tesztet, majd pedig az elemzést.

Bónuszok a lelkednek

Nőből vagyunk, így az identitásunk fontos része a külsőnk, mellyel vagy jó barátságban vagyunk, vagy nem. A testünkkel való viszony nagyon erőteljes hatással van az önbizalmunkra, és ezáltal arra, hogy hogyan nyilvánulunk meg bizonyos helyzetekben, hogyan tudjuk önazonosan képviselni magunkat.

Úgy építettem fel a programot, hogy az egyes modulok között lehetőséged legyen a külső megjelenéseddel kapcsolatos önismeretedet és tudásodat fejleszteni, amit a gyakorlatban azonnal kamatoztatni tudsz. Profi szín- és stílustanácsadást iktattam be a programba, ami garantáltan lendíteni fog az önbizalmadon, energetizál és segít fenntartani a motivációdat a fejlődésre. 

Kunics Éda szín- és stílustanácsadó

Kunics Éda vagyok a Momstyle alapítója, szín-és stílustanácsadó, stylist, két kisgyerek anyukája. 6 éve segítem a Nőket abban, hogy megtalálják a számukra legelőnyösebb színeket és fazonokat, hogy ezáltal jobban érezzék magukat a bőrükben, magabiztosabbak legyenek, önbizalomra és tudatosságra tegyenek szert. Szín- és stílustanácsadásaimat személyre szabottan és komplexen végzem, a folyamat közben az ügyfeleim megismerik a személyiségüket, megtapasztalják, hogy a színek milyen hatással vannak a külsőre, belsőre egyaránt.

Amit garantálni tudok: jó hangulat, feltöltődés, változás, megújulás!

A program részei:

1.

Diagnózis

Felmérjük, hogy a női önbizalom, a karrierépítés és a családi élet terén mi az aktuális helyzeted és mik a vágyaid. Minek kell változnia ahhoz, hogy ezeket elérd? Mit kell tenned, hogy a vágyból reális cél legyen?

2.

Női önbizalom / önismeret
1. alkalom

Megnézzük, mennyire ismered magadat. Körbejárjuk, hogy állsz az önbizalmaddal, mitől függ annak alakulása, mi az, amire befolyással lehetsz? Mik a stabil pontjaid, amikre építhetsz?

3.

Női önbizalom / önismeret
2. alkalom

Sokszínű módszereket ismersz meg és próbálhatsz ki, amivel erősítheted az önbizalmadat, mélyítheted az önismeretedet. Szembenézhetsz a mindennapi működésedet irányító hiedelmekkel és a téged már nem szolgáló mintákkal és sémákkal. Ezzel egyidejűleg megoldási alternatívákat gyűjtünk a célod felé vezető úton.

4.

Női önbizalom / önismeret
3. alkalom

Körbejárjuk, hogyan tudod a jövőben beépíteni a tanultakat, felkészülsz az akadályokra, terveket kovácsolsz arra, hogy hogyan fejlődhetsz folyamatosan, mik a sikerkritériumai a megcélzott jövő elérésének.

5.

Színtanácsadás

Az önismerethez szorosan kapcsolódik az önmagunkkal való harmónia megteremtése, aminek hatékony és látványos lépcsőfoka, ha nőként megismered a színtípusodat, amelyre profi színtanácsadó segítségével nyílik módod. Ez szuperül támogatja az utadat és erősíti az önbizalmadat, ráadásul nélkülözhetetlen tudás a nőiségünk megéléséhez.

Az 1. szakasz végén

tisztábban látsz majd önmagaddal kapcsolatban, őszintén szembenézel a lehetőségeiddel és önmagad jobb megismerése által képessé válsz arra, hogy önbizalomban erősödve éld az életedet.

6.

Női karrierépítés
1. alkalom

Karriercélok és karrierutak: hol tartasz most? Merre mész tovább? Felmérjük a jelenlegi helyzetet, feltérképezzük a legfontosabb erősségeidet és meghatározzuk a karrieredben elérendő célkitűzést.

7.

Női karrierépítés
2. alkalom

Női karrierépítés sajátosságai, kihívásai, az érvényesülés útjában álló rossz szokások leépítése, tudat alatt beépült sztereotípiák felismerése, segítő módszertanok megismerése és kipróbálása. Igény esetén időgazdálkodás, stresszkezelés, kommunikáció vagy networking témájú egyéni fejlesztési terv megalkotása.

8.

Női karrierépítés
3. alkalom

A lehetőségek és működő módszerek ismeretében a további karrierút megtervezése hosszú távon, az ehhez szükséges fejlesztési területek definiálása, fejlesztési akcióterv megalkotása.

9.

Stílustanácsadás

Megtanulod kihangsúlyozni az egyéniségedet az aktuális célodhoz illő, megfelelő stílusú ruhákkal, amelyek nem csak testalkatodhoz, de személyiségedhez is tökéletesen passzolnak. Profi stílustanácsadó segítségével megjelenésben is igazodhatsz az önismereti és karrierutad tervezése során egyre tisztuló, megújult önmagadról alkotott képhez.

A 2. szakasz végén

már egy olyan nő képe rajzolódik ki, aki tisztában van az erősségeivel és a céljaival és azt is tudja, hogyan éri el azokat. Fejlett önismerete nem engedi, hogy átlépjék a határait és tudja, hogy karriercéljai elérésének mi az a módja, ami inspiráló, de egyben jól meg is valósítható.

10.

Harmonikus családi élet
1. alkalom

Minden családos dolgozó nő igazi zsonglőr, hiszen több
szerepben igyekszik helytállni. Ebben a szakaszban a családi élet
harmonikus működését vesszük górcső alá, azt keressük, hogy mi
az, ami ezen a területen neked fontos fejlődési irány.
Feltérképezzük, melyik összetevővel kell dolgoznod annak
érdekében, hogy elérd a célodat.

11.

Harmonikus családi élet
2. alkalom

Személyre szabott megoldási lehetőségeket keresünk és próbálunk ki, hogy úgy élhesd meg a családban betöltött szerepkörödet, ahogyan azt mindig is szeretted volna. Dolgozunk a megfelelési kényszer elengedésével és az egyensúly kialakításának hozzád legjobban illeszkedő módszereivel.

12.

Harmonikus családi élet
3. alkalom

Segítek abban, hogy megtaláld az utat, ami mellett elköteleződhetsz és felkészülhetsz a családi harmónia tengerén óhatatlanul felbukkanó viharos helyzetekre. Felvértezed magadat saját működő módszertanokkal és praktikákkal.

13.

Zárás

Eredmények összegzése, tanulságok megfogalmazása, új szokások rögzítése. A fejlesztés zárásaként feltárjuk az újonnan kialakított dinamikus egyensúlyt fenntartani képes stabilizáló tényezőket és a megvalósítás legjobb módjait. Rögzítjük a hosszú távon működő megoldások alapfeltételeit a fenntartható eredmény érdekében.

A PROGRAM VÉGÉRE

EGY MEGÚJULT, ENERGIÁVAL TELI, ÖNMAGÁT ISMERŐ, SZERETŐ ÉS ELISMERŐ NŐ BONTAKOZIK KI A PROGRAM VÉGÉRE, AKI MINDIG IS BENNED ÉLT. OLYAN NŐ NÉZ VISSZA RÁD ELÉGEDETTEN A TÜKÖRBŐL, AKI STABILAN ÉLI A MINDANNAPJAIT, EGYENSÚLYBAN ÉLI MEG A SZEREPEIT ÉS LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE VALÓSÍTJA MEG A CÉLJAIT.

Hogyan zajlik a program?

A diagnózis ülést követően, amennyiben úgy döntesz, hogy belevágsz a programba 10-14 naponta találkozunk az egyéni coaching konzultációkon. A beszélgetésekre online formában vagy személyesen Dunakeszin van lehetőség, időtartamuk 70-90 perc. Időbeosztásodtól függően rugalmasan tudjuk szervezni az alkalmakat, nem szükséges egy állandó idősáv elkülönítése. 

A szín- és stílustanácsadások helyszíne Dunakeszi vagy Budapest,

időtartamuk 2 óra. 

Mennyibe kerül mindez?

TeljesNő program

3 életterület fejlesztése külső megújulással

Mit kapsz érte?

  • 3 fontos témában megvalósuló coaching folyamatot egymásra fűzve, így 18 alkalom helyett 11 alkalom során érhetsz el eredményt három kiemelt életterületen
  • színtanácsadást 2 órás időtartamban, mely alatt megismered a színtípusodat
  • stílustanácsadást 1,5 órás időtartamban a stílusos és személyiségedhez illeszkedő megjelenésért
  • ajándék személyre szóló naplót az előrehaladásodról, mely végigkíséri és összefoglalja a fejlődésedet
  • életre szóló tudást és tanulást önmagadról

Mennyibe kerül?

A program értéke (felbecsülhetetlen

330.000 Ft

Amennyiben az első alkalom után elkötelezed magad önmagad és a fejlődés mellett, akkor ez

250.000 Ft-ért a tiéd lehet

Részletfizetés 2 egyenlő részletben lehetséges

StabilNő program

3 kritikus életterület fejlesztése

Mit kapsz érte?

  • 3 fontos témában megvalósuló coaching folyamatot egymásra fűzve, így 18 alkalom helyett 11 alkalom során érhetsz el eredményt három kiemelt életterületen
  • ajándék személyre szóló naplót az előrehaladásodról, mely végigkíséri és összefoglalja a fejlődésedet
  • életre szóló önismereti tudást és tanulást önmagadról

Mennyibe kerül?

A program értéke (felbecsülhetetlen

270.000 Ft

Amennyiben az első alkalom után elkötelezed magad önmagad és a fejlődés mellett, akkor ez

190.000 Ft-ért a tiéd lehet

Részletfizetés 2 egyenlő részletben lehetséges

Biztosan vannak kétségeid, kérdéseid, engedd meg, hogy kihangosítsam őket

Mit gondolsz, megengedheted magadnak, hogy önmagadat fejlesztve egy stabilabb, prosperálóbb, kiegyensúlyozottabb életet élj? A választ csak te tudhatod. Megengedheted magadnak, hogy önmagadra időt és pénzt fordíts? A legértékesebb erőforrásod te magad vagy, így gondold át, mit engedhetsz meg ezzel kapcsolatban.

Ez a kérdés, ha felmerül benned, azt sugallja, hogy még utolsó vagy a prioritási rangsorodban. Meddig marad ez így? Ami elmúlt, azon nem tudsz változtatni, a jövő teljesen bizonytalan, de a mostani pillanatot teljesen uralni tudod.

Hiszek benned, azt gondolom, hogy meg tudod valósítani, hiszen ezen fáradozol nap mint nap. Kérdés az, hogy mikor és milyen áldozatok árán. Én segítek kiszűrni a külső világ kritikus zaját, hogy meghalld önmagad. Segítek buktatók nélkül, gyors tempóban végigjárni azt az utat, amin akár éveket, évtizedeket is el lehet tölteni.

Amennyiben dolgozol magadon, akkor csakis valós eredményekre számíthatsz, bár néha ez eltér attól, amit eleinte gondolunk. Milyen eredményt szeretnél elérni? Milyen emberré szeretnél válni? Ha ezt tudod, akkor azt meg is tudod valósítani a programban. 

A diagnózis alkalom során derül ki, hogy mi pontosan az a három téma, aminek a fejlesztésével stabilizálni tudod az életedet. Nem probléma, ha eltér, vagy csak részben van átfedésben a tervezettel. Minden ember egyedi, ahogyan a fejlesztési és változási lehetőségek is. Szabadon dönthetsz tehát a témák között, a hangsúly itt azon van, hogy legalább három fontos területen megerősítsd az életedet.

Mit nyerhetsz ez alatt a 3-4 hónapos önismereti utazás alatt?

Biztosan tapasztaltad már, hogy egy-egy jó gondolat, beszélgetés, könyv, előadás stb. hatására nagy energiát tudtál mozgósítani és el is kezdted a változtatásokat. Majd jöttek a hétköznapok és a nagy változások elmaradtak, a lendület elfogyott, a hétköznapok bedarálták a lelkesedést. A tartós változáshoz tudatos, kitartó, következetes munka kell. A program összeállítása maximálja a várható eredményt, miközben minimalizálja a felhasznált időt, hiszen a hatékonyságot kiemelt célként kezeltem.
De mit is kaphatsz, ha elköteleződsz önmagad mellett és beleteszed a szükséges munkát és figyelmet a saját fejlesztésedbe:

csillogó szemű, céltudatos és elégedett önmagadat

magas energiaszinten való működést

profi zsonglőrködést a feladatokkal, szerepekkel

a határaid meghúzásának és védelmének képességét

mélyülő önismeretet

egy olyan módszertant, amivel biztonságos fejlődési pályára állíthatod magadat a kiégés veszélye nélkül

egy olyan gondolkodásmódot, melynek birtokában többé nem fogod magad hátrasorolni

bónuszként az extra program keretében egy stílusos, önazonos külsőt, hogy igazán jól érezd magad a bőrödben

Fedezd fel kockázat nélkül, hogy neked mit adhat a program!

Nem kell beleugranod semmibe és azonnal elköteleződnöd. Fontos, hogy belekóstolj, miről is van szó, ezért

az 1. diagnózis alkalom díjmentes, és elegendő csak ezután döntened a részvételről.

Amennyiben mégis kihagyod a programot, nem kell fizetned. Mindkettőnknek fontos, hogy megtapasztaljuk, hogyan tudunk együtt dolgozni.