Amikor a tökéletesség mítosza a maximalizmussal találkozik
Mindannyian vágyunk a tökéletesre és ennek különböző megnyilvánulási formáira. Velünk született vágy, amit világunk torzít és felerősít, de vajon létezhet ellene bármilyen ellenszer?
Mire vágyunk olyan sokan? Tökéletes külső, jelentsen az bármit is éppen az aktuális trendeknek megfelelően. Tökéletesen elvégzett munka. Tökéletes férj/feleség/anya/gyerek szerepben érezni magunkat. Vagy éppen a lakásunkat, környezetünket igyekszünk makulátlanra alakítani, hibátlanra, csillogóra. De az is lehet, hogy csak így egyszerűen: tökéletes életre vágyunk. Egy álomképre, amit sok máshol látott, mások által vetített tökéletes életből rakunk össze, mint egy nekünk tetsző kirakóst.
Mondhatnád, hogy egy életed van, miért is ne legyen tökéletes? Mert ha nem az, akkor az azt jelenti, hogy elbuktál, ugye?
Maga a cél rossz ezekben az esetekben. Tökéletes, nem létezik, vagy ha valamilyen tekintetben mégis értelmezhető, akkor általában aránytalan terhekkel jár, de ezt ott legbelül egészen biztosan tudod. Délibábokat kergetünk mindannyian, de az a kép is megjelenik ilyenkor a gondolataimban, amikor a mézes madzagot húzzák előttünk, hogy gyorsabban fussunk. Kétségtelenül gyorsak leszünk, de ha sosem érjük el, akkor nem a teljesítményünket értékeljük majd, hanem csak a frusztráció marad, hogy nem értük el. Pedig a valós cél itt a gyors futás, ami teljesül.
A maximalista hozzáállás hasonlóan nehéz teher. A fogalom annyiban tér el az én olvasatomban a perfekcionizmustól, hogy a maximalista általában a teljesítményt igyekszik maximálni, nem a tökéletes eredményt hajtja. Egy hajszállal könnyebb, hiszen a teljesítményünk legalább többnyire tőlünk függ, de ez sem számít hosszú távon olyan hozzáállásnak, ami ne szedne túl sok áldozatot.
A tökéletes „bármi” vég nélküli hajszolása esetén borítékolható a biztos bukás. Ismert tény, hogy a megfelelő, az elég jó szinttől aránytalanul messze van időben és energiában a tökéletesítés. Nem a tökéletes, hiszen az nem elérhető. Már maga a további törekvés is több időt emészthet fel, mint annak az elég jó szintnek az elérése volt, ahol már régen megállhattál volna. Mennyi elvesztegetett idő és energia, amit másra is lehetne fordítani!
A tökéletességre törekvés lehet velünk született vagy egészen kicsi gyermekkorban beépült elvárás, ami felnőtt korban már belső igényként jelentkezik, vagy kívülről jövő nyomás is kiválthatja. Nem könnyű, de mindenképpen valamivel egyszerűbb, ha csupán a külső nyomással kell megküzdeni, míg sokkal nagyobb munkát igényel a belső késztetések kordában tartása.
Nem vagy egyedül ezzel a küzdelemmel. Én magam is tudom, hogy egyfajta gyászfolyamaton kellett végigmenni annak érdekében, hogy jó szívvel, mindenféle rossz érzés nélkül meg tudjak állni a kevesebbnél is. Bevallom, nem is mindig sikerül még. Hiszen az csupán az első lépcső, ha felismered, hogy pazarolod az értékes erőforrásaidat és ezért úgy döntesz, hogy nem hajszolod a tökéletességet. Maradhat ilyenkor egy mély elégedetlenség, egy hiányérzet, netán belopódzhat az értéktelenség érzése, ami abból a téveszméből fakad, hogy annyit érsz, mint az eredményeid. Ezt az érzést is le kell küzdeni, át kell programozni ahhoz, hogy a perfekcionizmus ne állja útját egy boldogabb életnek.
Az első lépésben segíthet a szemüveg gyakorlat, amit Járdán Tamás és Pataki Anna: A coaching by drawing módszer című könyvében találtam. Ennek a lényege, hogy két kört rajzolsz, az egyiken ábrázolod az erőfeszítéseidet arányos nagyságú körcikkekkel, míg a másikon az erőfeszítéseid által teremtett értékeket szintén a megfelelő súllyal megjelenítve. Ha a két körből szemüveget „készítesz”, vagyis összehasonlítod a két oldalt, elég látványosan ki tud rajzolódni, hol vannak az egyensúlytalanságok. Ennél a lépésnél buktató lehet az attól való félelem, hogy ami nem tökéletes, nem lesz elég jó. Itt segíthet, ha próbálsz reálisan értékelni és megvizsgálni, kinek az elvárásai uralkodnak a kérdéses helyzetben és mit kezdhetsz így azokkal. Mit nyersz, és mit veszíthetsz, ha teljesíted ezeket az elvárásokat?
A második lépésben, amikor már tettekkel tudatosan haladsz a perfekcionizmus elengedése felé, de még az elégedetlenség, az elégtelenség érzését nem tudod elengedni, a kitartás és a megtett lépések eredményeinek rendszeres értékelése hozhatja el lassan a változást. Ha te is azok közé tartozol, akiknek a perfekcionizmus a személyiségének szerves része, vagyis belső igény, akkor légy nagyon türelmes és légy résen: ebben se várj magadtól tökéletes eredményt. Az is eredmény, ha már tudatában vagy, hogy a tökéletesség hajszolása nem használ neked és néhány esetben el tudod már engedni. Rengeteg energiát tudsz kis lépésekkel is felszabadítani. Ne add fel!
További tippek a perfekcionista gondolkodásmód meghackelésére, átkeretezésére:
- A tökéletes vágyképet tekintheted annak, ami: egy kép, ami felé tartasz és minden kis lépést és haladást értékelsz és megünnepelsz. Ne veszítsd semmiképp szem elől, ha ez a kép az, amiért érdemes felkelni, egyik lépést a másik után tenni, hiszen ha törlöd valószínűleg kedvetlen és motiválatlan leszel. Csak ne felejts el hátra is nézni, honnan jössz, mekkora utat tettél meg és élvezd az utazást!
- Ha azok közé tartozol, aki sóvárog, de számodra inkább ijesztő, mint motiváló a tökéletes cél, hát cseréld le minden zokszó nélkül. Keress egy közelebbit, aminek az elképzelése már nem okoz rossz érzést és feszengést, csak jóleső izgalmat. Aztán újra: élvezd az utazást!
- Találd meg a kedvenc szavadat a tökéletes helyett, amikor célokat fogalmazol! Ez lehet az elég jó is, vagy ha az nem elégJ, akkor engedd szabadon a kreativitásod. Például a tökéletes karrier helyett: Olyan karriert szeretnék, ami lehetővé teszi, hogy bőségben éljek a magánéletemben is: legyen pénzem, időm a kikapcsolódásra, barátokra, hobbikra. Olyan csodásan rendben tartott otthont szeretnék, ami nem tesz rabszolgájává, belefér a napi rutinomba a fenntartása és jó érzés otthon lenni. Egészséges és erős testet szeretnék, aminek az elérése nem jár aránytalan idő vagy pénz befektetéssel, de hajlandó vagyok érte rendszeresen tenni. Ez már mindjárt más nem?
Akárhogyan is, a perfekcionizmust kiirtani óriási meló, hiszen mélyen gyökerezik, ezért csak hosszan tartó munkával nyílik esély arra, hogy lépésről lépésre leépítsük. De amíg idáig eljutsz, addig is van mozgástér: fel lehet ismerni, meg lehet szelídíteni, és ha kitartóan keresed azt az alternatívát, amivel kordában tartod, és jól kezeled, akár még hasznodra is lehet.
